2017 ESET

ESET 2017

Szereted a kihívásokat? Szeretnél fejlődni?

Kipróbálnád magad egy vállalat tanácsadóinak szerepében,
valós üzleti problémák megoldásával?

BME Management Szakkollégium idén már hatodik alkalommal rendezi meg esettanulmányi versenyét, az ESET’17-et, mely lehetőséget kínál Neked és csapattársaidnak, hogy megmérettessétek magatokat és értékes tapasztalatokat szerezzetek. 3-4 fős csapatokban kell a legjobb megoldást kidolgoznotok, miközben élményekkel is gazdagodhattok a szakmai fejlődési lehetőség mellett.

A versenyzők, egy tanácsadó szerepét veszik fel és közösen dolgozzák ki megoldási javaslatukat egy valós vállalati problémára. Megoldásaikat a nap végén egy prezentációban ismertetik a zsűrivel, amelyben az esettanulmányt biztosító vállalat képviselői is helyet kapnak. A megoldásokról a vállalat képviselői és elismert szakemberek adnak visszajelzést.

Kezdőknek és tapasztaltabbaknak egyaránt!

Az idei évben is várjuk mind azok jelentkezését akik még csak most fedeznék fel az esettanulmányok világát, mind azokét akik már tapasztalt kalandorok ezen a téren,  hiszen 2017-ben egy képzés, illetve két verseny kerül megrendezésre.

Az elsősorban kezdők számára szervezett ESET START képzésen és az ehhez kapcsolódó ESET START versenyen, azokra az első- és másodéves egyetemistákra , valamint idén először a végzős középiskolásokra számítunk, akiket érdekel az üzleti problémamegoldás esettanulmány-központú módszertana, de még nincs (túl sok) tapasztalatuk ebben a témában.

A haladók számára szervezett ESET PRO pedig egy kiváló megmérettetési lehetőség azoknak a gyakorlott esettanulmány megoldóknak, akik igazi kihívásra vágynak. Olyan gyakorlott esettanulmány megoldókat, akik már több versenyen is részt vettek, illetve esettanulmányok megoldása közben már megszerezték az ESET PRO-hoz szükséges tudást és tapasztalatot.

Ha szeretnél betekintést kapni a projektünk felépítésébe, itt követheted blogunkat!

ESET START

A kezdőknek szóló ESET START versenyünkre (november 25-26.) olyan középiskolások, illetve alapképzésre (Bsc) járó felsőoktatási hallgatók jelentkezését várjuk, akik eddig még nem foglalkoztak esettanulmány megoldással, illetve még nem rendelkeznek versenytapasztalattal.

ESET PRO

Egy kihívás a profi esetmegoldóknak! Az ESET PRO verseny (november 19.) olyan haladó esetmegoldóknak szól, akik már több szakmai tudás birtokában vannak. Haladó versenyünk azok számára is kihívást és fejlődést jelent, akik már számos esettanulmányi megmérettetésen részt vettek!

A START VERSENY MENETE

Az ESET START versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezését várjuk. Minden csapattagnak külön kell regisztrálnia ezen a linken, jelöljétek ki egyikőtöket csapatkapitánynak, és a megfelelő cellába írjátok be az ő nevét. Minden további kommunikáció a verseny szervezői és a csapatok között a csapatkapitányon keresztül történik.

Az online forduló (nov. 19-22.) utáni kétnapos verseny során, a résztvevők először a szombati elődöntőn (nov. 25.), majd a vasárnapi döntőn (nov. 26.)  mérkőznek meg. A szombati elődöntőre, az előzetes szakmai szűrés után 15 csapat kerülhet be. Az elődöntőben a csapatoknak 5 óra áll rendelkezésükre, hogy megoldják az üzleti esettanulmányt, majd prezentálják azt a szakmai zsűri előtt. A vasárnapi döntőbe, már csak a 8 legmagasabb pontszámot elért csapat juthat tovább.

döntőbe bekerült csapatoknak szintén óra áll rendelkezésükre megoldani az új esettanulmányban felvázolt problémákat. Ezt követően a zsűri előtt a csapatok prezentálják megoldásukat.

A prezentációk 10 percesek, amelyeket egy 5-10 perces blokk követ, ahol a zsűritagok mindannyian feltehetik kérdéseiket és röviden visszajelezhetnek a csapatoknak. Ezek után a zsűri pontozás alapján állapítja meg a csapatok sorrendjét.

  • A versenyen való részvételnek nem feltétele a képzésen való részvétel.
  • Versenyünkre 3-4 fős csapatok jelentkezését várjuk.
  • Abban az esetben is várjuk a jelentkezésedet, ha nem alapképzésre (Bsc) jársz, de még nincs tapasztalatod az esettanulmányok megoldásával kapcsolatban.
  • A jelentkezési határidő november 12. vasárnap.

A START VERSENY DíjazásA

A START KÉPZÉS

Az 5 órát felölelő ESET START képzésünk (november 18.) alatt az esettanulmányok fogalmát és megoldásának alapjait fedezhetik fel a résztvevők. A tapasztaltabb esetmegoldókból álló előadók célja egy kidolgozott módszertan elméleti alapjainak bemutatása, amelyet egy rövid esetmegoldáson keresztül a résztvevők mutatnak be az érdeklődőknek, így kievezhetnek mélyebb vizekre is. 

A módszertan részeként foglalkozni fogunk prezentációs technikával is, kifejezetten az esettanulmányok megoldására fókuszálva, mivel egy esetversenyen a megoldás megfelelő előadásán áll minden.

  • A képzés két turnusban fog lezajlani (egy délelőtti és egy délutáni alkalom). 
  • A képzésen a résztvevők száma korlátozott, turnusonként 30-30 ember jelentkezhet, ezért a részvétel regisztrációhoz kötött.
  • Képzésünkre egyénileg várjuk a jelentkezést.
  • A versenyen való részvételnek nem feltétele a képzésen való részvétel.
  • A jelentkezési határidő megegyezik az ESET START jelentkezési dátumával, november 12. vasárnap.

A PRO VERSENY MENETE

Az ESET PRO versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezését várjuk. Minden csapattagnak külön kell regisztrálnia a lenti gomb segítségével. Jelöljétek ki egyikőtöket csapatkapitánynak, és a megfelelő cellába írjátok be az ő nevét. Minden további kommunikáció a verseny szervezői és a csapatok között a csapatkapitányon keresztül történik.

A versenyre való jelentkezés véglegesítéseként az előzetesen kiküldött selejtező-feladatot a jelentkezési határidő lejártáig (nov. 5.) várjuk vissza. A feladatok átnézése alapján szakmai szűrést fogunk végezni, és a verseny döntőjébe a legjobb 8 csapat fog bekerülni. A csapatok november 15-én szerda este 21.00-kor kapják meg a kidolgozandó esettanulmányt, amely kidolgozására két nap áll rendelkezésre. A kész prezentációt november 17-én pénteken 23:59-ig kell visszaküldeniük a később megadott email címre .pdf formátumban.

A vasárnapi (nov. 19.) döntőben a végső prezentációra 15 perc áll a csapatok rendelkezésére, mely után a zsűri 5-10 percben kérdéseket tesz fel a javasolt megoldással kapcsolatban. A zsűri ezek után pontozás alapján döntést hoz az eredményekről. A versenyt egy kötetlen networking esemény zárja, ahol a résztvevők megismerkedhetnek egymással és szakmai partnereinkkel.

A PRO VERSENY DÍJAZÁSA